Az 1960-as évek a változásról szóltak, a haladás lett a század egyik kulcsszava. Ez fejeződött ki az űrversenyben is, amelyet az Egyesült Államok kezdeményezett az évtized elején John F. Kennedy kijelentésével: "Hiszek abban, hogy nemzetem még az évtized vége előtt elkötelezi magát ama cél megvalósítása mellett, hogy ember lépjen a Hold felszínére, majd biztonságban visszatérjen onnan."

  Egy haladó, teljesítményelvű kor volt ez, a nagy társadalmi mobilitás időszaka, mindenki mozgásban volt, személyes életében és társadalmi vonatkozásban egyaránt. A kor embere semmit sem tartott lehetetlennek, kétely nélkül hitt a jövőben. A fogyasztói társadalom beköszönte a fiatalok világképét, videlkedésmódját is megváltoztatta. Nagyszerű volt ebben az évtizedben fiatalnak lenni, a fiatalos jelző a divat, hajviselet és életmód elengedhetetlen tartozéka volt. A design kifejezte az évtized szellemiségét. A fiatalos lelkesedést és az újdonságok követését az újságok színes mellékletei juttatták érvényre. Olyan lakberendezési áruházak, mint a Habitat, a feltörekvő, fiatalokat célozta meg divatos és design-os, néhol klasszikus tárgyaival, mint például Breuer Marcel Vaszilij-széke. Az 1960-as években buzgón másolták, és napjainkban újra fellelhető a bútorüzletek kínálataiban.

 A kortárs bútortrvezés már az 1950-es évektől próbálkozott új formákat és anyagokat alkalmazni, ilyen Charles Eames préselt farost bútorvázai, vagy 670-es párnázott bőr pihenőszéke.

 A üvegszál is egyre nagyobb tért hódított, eleinte csak a gazdagabb vevőkörökben. Eero Saarninen talpas Tulipán széke óriási hatással volt a fiatal széktervezőkre.

Verner Panton egymásba rakható Panton-széke már üvegszál váz egy tömbből való öntésével készült.

  Hiába szerepeltek ezek a székek a designkönyvek oldalain, az átlagember otthonaiban nem lehetett ezeket megtalálni, a tömegízlés a koloniál, rusztikus bútorokat és antik másolatokat kedvelte, a jó ízlésű középosztály leginkább skandináv bútorkkal rendezte be otthonát.

  Ez az évtized volt az irodabútorok előretörésének korszaka, az irodaházakat, közintézményeket elemes bútorokkal rendezték be, ezek többnyire szétszerelhetőek voltak, ezeket az elemeket gazdaságos volt gyártani, könnyen és olcsón lehetett helyettesíteni. Ilyen bútorok lakásokba is készültek, a vásárló lapos csomagban vitte haza az alkatrészeket és otthon szerelte össze. Részben azért szerették az összeszerelhető bútorokat, mert olcsóbbak voltak a hagyományos bútoroknál, másrészt azonnal meg lehetett venni őket az áruházakban, mert könnyű volt őket tárolni. Ezek zöme azonban szokványos megjelenésű volt, a divatot kedvelő fiatalok nem ilyenekre vágytak. Nekik készültek a divatos, eldobható bútorok, mint például Max Clendinning Maxima sorozata, vagy Bernard Holdaway Tomotom garnitúrája.

  A PVC-ből készült felfújható bútorok a fiatalság életérzését árasztották magukból. A formabontó bútorok divatjába illeszkedtek a babzsákok is. Ezeket tizenkét millió műanyag szemcsével vagy polisztirén golyóval töltötték meg, és így felvették az ülő test idomait. Az első és legdivatosabb a Sacco volt. Utódai hamar kaphatóak lettek és elég olcsók voltak, így nagy népszerűségnek örvendtek.

  A divatteremtő bútorok nagy része Olaszországból származott, az olaszok határozták meg az évtized bútortervezését olyan tervezők, mint Vico Magistretti, Joe Colombo, Alfa és Tobia Scarpa vagy Mario Bellini.

  Az 1970-es években eltűnt az alkotók játékos formaalkotó kedve, részben az energiaválság hatására, részben, mert egyre inkább teljes lakókörnyezetben gondokodtak.

 Formatervezés: